További infók a CfaN-ról

Hitlépés, születés 1974-ben Reinhard Bonnke létrehozta saját evangélizációs szervezetét, a Christ for all Nations-t, és a fiatal evangélista köré csoportosuló néhány munkatársával terveket dolgoztak ki az afrikai népek elérésére. Az evangélium hirdetésére egyre többen kezdtek el megtérni. Egy Istentől való kijelentésnek engedelmeskedve az akkor még az ilyen dolgokban igencsak járatlan csapatával együtt kibérelte a botswanai Gaberones város futball stadionját abból a célból, hogy az egész városra kiterjedő evangélizációs kampányt folytasson. Bár korábban még soha nem prédikált stadionban, bízott abban, hogy az Úr csodát tesz. Az evangélizációt csak egy kicsiny közösség támogatta, és amikor az első összejövetelre mindössze százan jöttek el, elképzelhető Reinhard csalódottsága. Ennek ellenére úgy prédikált, mintha telt ház előtt beszélne, és legnagyobb meglepetésére néhány perccel később egy férfi felugrott a tömegből és így kiáltott fel: "Meggyógyultam!" Ez megismétlődött még öt alkalommal, amit a tömeg ujjongó örömmel fogadott! A hír, hogy Isten csodákat tett a stadionban, futótűzként terjedt a városban, és a záróalkalmon - Reinhard rövid szolgálatában első alkalommal -, zsúfolásig megtelt stadionban hirdette Isten igéjét! Ezrek jöttek előre, hogy elmondják a megtérők imáját, és több százan meggyógyultak.

A Sárga Sátor Ezek után felgyorsultak az események: szolgálatba állítottak egy tízezer férőhelyes sátort, amit a színéről Sárga Sátornak neveztek el. A szolgálat egyre növekedett. Utógondozói csoportok jöttek létre a friss megtértek helyi gyülekezetekbe való betagolására, és előkészítő csoportok utaztak a következő evangélizációs kampány helyszínére.

A Nagy Sátor Nem sokkal később egy még nagyobb sátor vált szükségessé - így elkészült a világ legnagyobb sátra, amely 34 ezer ember befogadására volt alkalmas. A sátor méretét jól szemlélteti, hogy három futball stadion játéktere elfért volna benne. Mégis csupán két év kellett ahhoz, hogy ez a monumentális építmény is kicsinek bizonyuljon azoknak a tömegeknek a fogadására, amelyek özönlöttek az evangélizációs összejövetelekre. A malawibeli Blantyre-ben tartott evangélizációt követően már nem is használták a Nagy Sátrat, mivel a tömeg meghaladta a 150ezer főt! Több mint 28 millió lélek üdvözült!! 28733783, egészen pontosan! Miután már százezrek jöttek az összejövetelekre, az alkalmakat csak szabadtéren lehetett megrendezni. 2000-ben, a milleniumi kampány alatt egyetlen esti összejövetelen - a nigériai Lagosban - 1,6 millió részvevő volt, a teljes kampány alatt pedig összesen 6 millióan voltak jelen! A kezdeti időkben a dél-afrikai missziós csapat utazott Nyugat-Afrikába, majd vissza, mostanra azonban már két egymástól független missziós csapat készíti elő a kampányokat az afrikai kontinensen.


Afrikán túl A szolgálat minden évben növelte az afrikai kampányok számát, és elkezdett évente egy-egy kampányt tartani Ázsiában is. Sorba jöttek a kampányok Malajziában, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában, Szingapúrban és Indiában, és három vagy négy nagyszabású evangélizációt tartottak Afrikában. Minden alkalommal tízezrek fogadták el Jézust személyes megváltójuknak, gyógyultak meg betegségekből és szabadultak meg démonoktól.

A császár előtt Ahogy a hírek megelőzték őket, hogy miket cselekszik Isten az összejöveteleinken, a fogadtatás sok helyütt elkezdett megváltozni. Voltak országok, ahol bezárultak a kapuk, más helyeken viszont örömmel nyíltak meg. Magasrangú emberek is elkezdtek felfigyelni Bonnke szolgálatára, és arra a pozitív hatásra, amit az evangélium gyakorol hatalmas tömegekre. Reinhard Bonnke egyre több meghívást kapott államelnököktől, akik kérték, hogy kormányuk tagjai előtt is beszéljen. Sok nemzeti vezető öntötte ki magántalálkozókon a szívét, és fogadta el az evangéliumot. A mai napig Reinhard Bonnke 14 afrikai ország elnökével találkozott, akik közül néhánnyal személyes barátságba is került.

Mínuszból pluszba és tovább A fejlett világban a Mínuszból Plusz elnevezésű brosúra-kampány 95 millió otthont ért el 12 különböző országban, amelynek eredményeként sok ezer helyi gyülekezet gazdagodott új megtérőkkel. A kampányban részvevő országok: Nagy-Britannia, Írország, Németország, Ausztria, Lichtenstein, Norvégia, Dánia, Svédország, Hong Kong, Kanada és az Egyesült Államok voltak. A kampány jelenleg Finnországban, Grönlandon, Izlandon és a Feröer-szigeteken zajlik. Kevéssé ismert része a szolgálatunknak a CfaN könyvkiadás és terjesztés.

Reinhard Bonnke számos könyv és brosúra szerzője. Jelenleg összesen több mint 103 millió könyvet fordítottak le 123 nyelvre és dialektusra 42 különböző országban.

Még hatalmasabb aratások Ilyen hatalmas dolgokat tett az Úr, és tesz továbbra is, ha a szolgái engedelmesek az Igéjének, és elmennek, hogy elvégezzék az aratást! A CfaN ezt teszi, és folytatja a lélekmentést, országról országra, és városról városra, elérve az Igére éhező tömegeket, amely életet és Jézus kijelentését hozza el számukra. Ha engedelmeskedünk, és imádkozunk, akkor az Úr továbbra is folytatja az Ő munkáját. Együtt képesek vagyunk megállítani a halál és a pokol felé haladó tömegeket, és benépesíteni drága lelkekkel a mennyet!

2007-ben egy fiatal evangélista, Daniel Kolenda csatlakozott a CfaN-hoz. Először csak Reinhard Bonnke igehirdetése előtt szolgált a CfaN evangélizációkon. Reinhard Bonnke azt mondta róla: "Figyeltem ezt a fiatalembert, miközben prédikált, és tudtam, hogy evangélista szíve van." Daniel fokozatosan egyre többet szolgált a nagy alkalmakon, és idővel átvette a szolgálatot Reinhard Bonnkétól, és ugyanazok a jelek és csodák történtek, és ugyanolyan nagy tömegek jöttek az alkalmaira, mint Bonnke szolgálata alatt.